Galéria

Az F. C. Internazionale focicsapat évekkel ezelőtt valóra váltotta elképzelését: az Inter Campust. A világ számos országában – köztük van Magyarország, Lengyelország, Románia, Bosznia, Bulgária, Mexikó, Kína, Marokkó – ismerik már és tudják róla, hogy hátrányos helyzetű gyerekeket támogat a sport erejével. Valójában szociális program, amelynek az a lényege, hogy az Internazionale szakedzői edzésmódszereket dolgoznak ki és ezeket megtanítják a résztvevő országok helyi koordinátorainak. A kiképzettek munkáját később is támogatják, többek közt felszereléssel, tanácsokkal. A foglalkozások nem a versenysportot szolgálják, az a céljuk, hogy élményt adjanak a gyerekeknek.

A magyarországi Inter Campus története 2009-ben kezdődött – ekkor kereste meg az F. C. Internazionale focicsapat a Szeretet a Válasz Egyesületet a kérdéssel, hogy nálunk hol lenne érdemes beindítania a programot? Az egyesület – korábbi jó tapasztalatai alapján – a Cseppkő Gyermekotthonra gondolt; az előkészületeket követően 2010 májusában olasz szakemberek látogattak Magyarországra. Kétnapos edzőtábort tartottak a gyerekeknek, ami emlékezetes ünnepséggel zárult az Olasz Intézetben.

Kis intereseink Gárdonyban, egy családi nap keretében próbálták ki a tanultakat, fő támogatónk és segítőnk az egykori labdarúgó Kriston Attila volt. Ő a későbbiekben is aktív szerepet játszott programunkban: az Orczy Kertben szervezett nekünk egy focimeccset a Farkasok csapatával. Rendszeres edzéseink 2010 szeptemberében kezdődtek az otthonunkban. Az olasz edzők első látogatását továbbiak követték: 2010 novemberében és 2011 márciusában tartottak focit a gyerekeinknek. Már ekkor szóba került a terjeszkedés lehetősége, ami októberre valósággá vált: közreműködésükkel megalakult a szendrőládi csapat és a program náluk is gyökeret vert. Az olasz szakemberek Szendrőládon tartották a következő képzést – a helyi edzőkkel együtt a mieinknek is –, ennek során még jobban beavattak bennünket a világszerte sikeres, nagyszerű módszerbe!

Következő év márciusában vendégül láthattuk a szendrőládiakat egy rövid játékra Budapesten, a sportprogramot állatkerti sétával zártuk. Az augusztusi közös edzőtábort követően ismét ellátogatnak majd hozzánk, megnézni, hogy a tanultakból mit sikerült átültetni a gyakorlatba, és mert saját bevallásuk szerint szeretnek ide járni...