Bodriné Fuzik Mária az utógondozásról:

Nagykorúakkal foglalkozó utógondozóként 1998 januárjától 2012-ig dolgoztam a Cseppkőben.

Otthonunk lakói 18 évesen hagyták el intézményünket; szakma szinte mindegyikük kezében volt, érettségivel rendelkező, középiskolát végzett gyerekünk kevés volt. Többnyire haza kerültek, aki nem tudott vagy nem akart a szüleivel élni, annak utógondozó otthonban kerestem férőhelyet. Külön volt fenntartva hely a fiúknak, külön a lányoknak, és volt egy vegyes is.

Az akkori igazgatóhelyettes, Varga László, minden kerületet megkeresett segítségért, a XIII. kerület reagált – talán egyedüliként – a felhívására, így jött létre egy megállapodás a kerület és az otthonunk között. Ennek köszönhetően évente két-három szoba-konyhás önkormányzati lakást utaltak ki a kikerülő vagy korábban kikerült, rászoruló gyerekeinknek, ez mai mércével is jelentős segítség! A kiválasztás, a jogosultak kijelölése a gyermekotthon Kuratóriumának feladata volt. Két alapítvány is működött – szintén a Kuratórium vezetésével –, ezek anyagilag támogatták a kikerülőket vagy már kint élőket, évente hat-hét növendéket.

1991 végére épült fel a Garzonház, amiben az otthont „kinövő” fiatalok számára tizenhét, egyenként 36 m2-es lakást alakítottak ki, valamint egy nevelői lakást is. Itt önmagukat ellátni tudó, dolgozó fiatalok kaptak helyet öt évnél nem hosszabb időre; magaviseletük és rászorultságuk alapján választották ki őket.

Azoknak a fiataloknak, akik tovább tanultak, a Támasz alapítványnál pályáztam ellátásra és lakhatásra.

1997-ben a gyermekvédelmi törvény bevezette az utógondozói ellátást, így a nagykorúak maximum 24 éves korukig maradhatnak itt, ami óriási segítség a számukra, és az utógondozói munka is lényegesen könnyebb azóta.

2010-től sok szempontból megújult az otthon és a garzonházi élet is.

2014 őszén ünnepeljük az 50 éves Cseppkőt, örömmel szervezem a régi növendékek találkozóját – nagyon várom már, hogy lássam őket, hogy beszélgethessek velük!