Galéria

A mi egységünk a már régóta itt élő és az újonnan érkező gyermekek, valamint a felnőttek szoros, de olykor laza közössége.

A mi kis Otthonunk negyven férőhellyel rendelkezik (egy, kettő és háromágyas szobákkal).

Minthogy szólnunk kell a gyermekek fejlődését biztosító és elősegítő tárgyi és technikai eszközök gazdagságáról. A modern bútorokkal berendezett szobák, a sok-sok virággal és képpel díszített nappali mind-mind a családias légkör, az igazi otthonos hangulatot biztosít.

Természetes minden kis „lakónk” számára az is, hogy személyes tárgyaikkal, családi fotókkal, poszterekkel, játékokkal tegyék még meghittebbé, otthonosabbá saját szobáikat.

Az I. számú Otthon négy csoportból áll – csoportonként 10-10 gyermekkel és 5-5 felnőttel -. A csoport „örökös” tagja még az Otthonvezető, a családgondozó és pszichológus is.

Az Otthon sajátos arculatához hozzátartozik az a tény is, hogy meghatározó és gyakori a gyermekek létszámának változása és személyi összetétele. Kicsik és nagyok – óvodás, általános-, és középiskolások alkotják az itt élő csoportokat.

A gyermekek 18 éves korukig maradhatnak az Otthonban, utána igényelhetik, kérhetik az utógondozói ellátást.

Vannak gyermekek, akik már egyfolytában tíz-tizenöt évet töltenek itt a csoportokban.

A mindennapi feladatok meghatározója a napirend, amelynek végrehajtása a mindennapi életünket szabályozza.

Egy gyermek beilleszkedése a közösség életébe a nevelők talán legfontosabb feladata, így öröm és kudarc egyaránt kísérője hivatásuknak.

Az Óvoda a gyermekotthonon belül működik, általános iskolába, szakmunkásképzőbe valamint gimnáziumba már a város más-más kerületi intézményébe járnak gyermekeink.

Az otthoni felkészülést, a leckeírást a délután dolgozó nevelőtanár felügyeli és segíti. A tanulás mellett a háztartási munkák elsajátítása, a szabadidő mind hasznosabb és tartalmasabb eltöltése kiemelt fontossággal bír. A helyi szabadidős program slágermenüjében fociznak, röplabdáznak, asztaliteniszeznek, és karatézhatnak gyermekeink.

Kedvelt időtöltés még a tévénézés és a számítógépes játékok csatái.

Több gyermekünk - az  Otthonon kívül – különböző sport és művészeti szakkörbe  jár: tánc, sakk, énekkar stb.

Számtalan elismerést gyűjtöttek be lányaink és fiaink, melyeket oklevelek, kupák és egyéb díjak bizonyítanak. Ezek a győzelmi trófeák a gyermekek szobáinak falait díszítik.

Mindenki születésnapját megünnepeljük: ilyenkor a közös sütés-főzés még jobban összeköti ezt a közösséget.

Erre szolgálnak a csoportok által kezdeményezett és lebonyolított, különböző kulturális rendezvények is (farsangi bál, húsvéti locsoló bál, kisebb kirándulások, vetélkedők).

Egyik legfontosabb nevelési feladatunk a családi kapcsolatok gondozása, ápolása, a gyermekek fejlesztése és visszaillesztése, esetleg új család keresése. Ezért rendezvényeinken a szülők is részt vesznek, így osztoznak gyermekeink játékaiban és örömeiben.

Úgy gondoljuk él, dolgozik és betölti szerepét az I. számú Otthon, hiszen ez a hivatásunk, a feladatunk. Azt is tudjuk, holnap új nap kezdődik, új feladatokkal, kihívásokkal…