Galéria

Cseppek, cseperedők és felcseperedettek – ezek vagyunk mi, a hármas otthon apraja-nagyja, negyven birtokosa. Van babusgatható kicsi óvodásunk, önálló életre készülő nagyfiúnk, szárnyait bontogató művészlelkünk, tehetséges sportolónk, ügyes kezű barkácsolónk, virágos lelkű kertészünk, továbbtanulásra készülő leendő gimnazistánk, bohóckodó és komoly társunk – vagyis három és tizennyolc év közötti, negyven féle színes-szíves egyéniségünk.

Vannak, akik csak rövid időt töltenek velünk, mások itt nőnek fel, többen testvéreikkel együtt, de köztünk barátra, fogadott testvérre talál az is, aki egyedül érkezik hozzánk. Szeretettel, odafigyeléssel fogadjuk az új jövevényt, hogy átsegítsük az első napok nehézségein. A kisebbek könnyen megszokják a változást, a nagyobbaknak olykor több idő szükséges a beilleszkedéshez. Ünnepséggel, finom tortával, kis ajándékkal várjuk az érkező és ugyanígy búcsúztatjuk a távozó társat.

A hármas otthon négy pavilonjában olyan az élet, mint egy nagy, népes családban. A délutáni-esti beszélgetésekhez, játékhoz, a közösen töltött időhöz, étkezésekhez a tágas nappali barátságos, kényelmes helyszínül szolgál. A hozzá csatlakozó étkezőkonyhában tálaljuk a reggelit, vacsorát, és ha úgy hozza a kedvünk, itt a szakácstudományunkat is megcsillogtatjuk. Minden kellék adott hozzá, hogy próbálkozásainkat siker koronázza – senkit sem kell asztalhoz hívni, amikor a süti ínycsiklandó illata belengi a helyiségeket. A születésnaposok köszöntéséhez is itt készítjük közösen a finomságokat; együtt ünnepeljük őket, ahogyan más jeles napokat is, köztük a legszebbet, a karácsonyt. A földszinten és az emeleten kialakított kettő, három vagy négyágyas lakószobák a szűkebb birodalmunk. Sok mindent elárulnak rólunk, hiszen ezeket kedvünk és ízlésünk szerint magunk alakítjuk-formáljuk olyanná, amilyenben nemcsak aludni, hanem tanulni, titkokat megbeszélni, csendesen elvonulni, számítógépezni is szeretünk.

Ötletekből nem szenvedünk hiányt, kitaláljuk, hogyan használjuk ki az adottságokat, lehetőségeket, hogy milyen legyen a mi kis világunk. „Magad uram, ha szolgád nincs” alapon szobáinkat és a pavilonok minden helyiségét mi magunk tartjuk rendben – inkább több mint kevesebb sikerrel. Ősszel nagy beszélgetések során születik meg az egyezség: hogyan tovább az előttünk álló tanévben? Önszabályozók vagyunk – a napirendtől kezdve a programok megtervezésén át a jutalmazásig és büntetésig a felnőttek és gyerekek párbeszéde, kölcsönös egyetértése alapján döntünk a szabályokról, és a megállapodást be is tartjuk. Ki hosszabb, ki rövidebb időt tölt velünk, ahogy az élet hozza, de aki megfordul nálunk, kiröppenés után is hozzánk tartozó marad. Elődeinkhez sok szállal kötődünk – a személyes találkozók, beszélgetések, támogató tanácsok erősebbé, bizakodóvá tesznek bennünket. A decemberi unokatalálkozókra családostól érkeznek a korábbi otthonlakók – jó látni, hogy többségüknek milyen sikeres, boldog az élete! Hagyományainkat tőlük örököltük, gondosan ápoljuk és mi is továbbadjuk.

Büszkék vagyunk rá, hogy sok ötlet éppen itt, a hármas otthon falai közt született, s hogy ezeket mások is átvették tőlünk. Ki gondolná például, hogy lehetséges igazi szüret egy budapesti gyermekotthonban? Nálunk van és nem is akármilyen! A régi szokást élesztettük fel néhány éve – reggel érkezik a hajnali szüretelésű szőlő, s amire végzünk a feldolgozásával, a bográcsokban is megfő az ebéd és nagy lakomát csapunk. Van móka, kacagás egész estig. Nyár elején együtt tartjuk meg a gyermek- és a pedagógusnapot, ilyenkor vendég is jön a házhoz. Mindegyik otthon készül valamilyen finomsággal, ezekért alkalmi pénzünkkel, a Fabatkával fizetünk. Kiskukták segítik a nagyokat a bográcsos főzésben, amelynek végeredményét nagyon gyorsan eltünteti az otthon kiváló étvágyú népe. Focizás, vetélkedők, vidámság közepette röpül el a nap. Már az eddigiekből is kiderült, hogy enni is, főzni is szeretünk – és nem csupán a hazai pályán. Mindig ott vagyunk a gyermekotthonok „Körbejár a fakanál” főzőversenyén, Nagyszakácsi faluban és derekasan helytállunk a megmérettetésben.

Büszkék vagyunk arra is, ami nincs – a mi otthonunkban nincsen iskolakerülő, sem hazajönni elfelejtő, sem olyan, aki kilógna a sorból, aki különösebb gondot, felfordulást okozna. Azért nem vagyunk angyalok sem, csínytevésért mi sem megyünk a szomszédba, de tudjuk, hol a határ. Nevelőink megtanították ezt is, mint minden mást, ami egy családban szokás. Huszonnégyen viselik gondunkat, köztük pszichológus, fejlesztő pedagógus, nevelő, gyermekfelügyelő – egy-egy fiatal és ötletgazdag csapat minden pavilonban. Szeretettel figyelnek ránk, ismernek bennünket, mint a rossz pénzt – tudják, kinek és mikor jön jól egy kis plusztámogatás, tehetségünk, képességeink, érdeklődésünk szerint terelgetnek bennünket a nekünk való pálya, hivatás útjára. Legtöbben ügyes kezűek vagyunk, szeretünk énekelni, zenélni, hangszereken játszani.

Kreativitásunkat eddig is kiélhettük, az új alkotóműhelyek további lehetőségeket nyitnak meg előttünk. Barkácsolhatunk, különféle kézműves, asztalos mesterfogásokat tanulhatunk vagy csatlakozhatunk a humorszínházhoz, a zumbatáncosokhoz, a sütő-főző konyhatündérekhez. Alkalmi bulik is színesítik a napjainkat, a kerti programokhoz ideális helyszínül szolgál a nagy park. Amit ápolhatunk, hogy szebb legyen a környezetünk, beültethetjük virágokkal.

A főkertész Gabi néni, az otthonvezetőnk, aki itt töltött évei-éveink során, a mi felcseperedésünk láttán bennünk találja meg a hármas otthon elültetett, növekvő, bokrosodó virágait…