Galéria

Igazi versenyhangulat, izguló fellépők és tanárok, lelkesen bíztató közönség, neves zsűri és ami a legfontosabb: nívós produkciók – vagyis minden adott ahhoz, hogy a Varázscsepp az elismert hazai tehetségkutató-versenyek legjobbjai közé emelkedjen.

Négy sikeres rendezvény után már elmondhatjuk, hogy célunkat elértük: hagyományt teremtő szándékkal, saját ötletünk megvalósításával színvonalas eseménysorozatot hívtunk életre, amelyet terveink szerint és a jelentkezők népes táborának köszönhetően a jövő években is meg fogunk rendezni.

Tehetségkutatóinkra a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő 8-18 éves korú fiatalok nevezhetnek az egész országból, a nevelésükről gondoskodó gyermekvédelmi szakellátó intézményen keresztül. A verseny célja többek közt, hogy teremtsen lehetőséget a bemutatkozásra, továbblépésre, továbbtanulásra, fokozza a motiváltságot, adjon lendületet a célok eléréséhez, segítse az integrációt, erősítse az esélyegyenlőséget és járuljon hozzá a társadalmi tolerancia erősítéséhez

A versenyt egyéni és csoportos műsorszámok bemutatására, öt kategóriában írtuk ki, ezek az ének, a tánc, az instrumentális (hangszeres) produkció, a próza és egyéb. A kétfordulós válogatókból a legtehetségesebb előadók jutottak a döntőbe, ahol színvonalas, emlékezetes produkciókkal vívták ki a publikum elismerését. Legnépszerűbb az ének kategória volt. A verseny iránti nagy érdeklődést mutatja, hogy közel 160 gyermek nevezett a megmérettetésre, rátermettségüket 120 műsorszámban bizonyították. A háromnapos selejtezőből 75 produkció jutott tovább a középdöntőbe, innen pedig 50 a döntőbe, több mint 60 gyermek közreműködésével.

A zsűrinek nehéz dolga volt, minden döntését izgalommal várta a közönség.

Ígérjük, lesz folytatás – országos tehetségkutató versenyünk sikere más választást nem is hagy a számunkra. A Varázscsepp is a „mi gyerekünk” – felneveljük!

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fővárosi Kirendeltsége, a Fővárosi Gyermekvédelmi Intézmények Üzemeltetési Szervezete és a Cseppkő Gyermekotthon szervezésében, Dr. Thuma Róbert Főigazgató úr fővédnökségével zajlott a negyedik Varázscsepp Országos Tehetségkutató Verseny.